Mindannyian tiszta szeretet vagyunk

Mindannyian tiszta szeretetként születünk. Édesanyánk hasában növekedve még feltétel nélküli szeretet van bennünk. Mindegyikünk, kivétel nélkül – akár vártak minket, akár nem; akár könnyű volt anyánknak a velünk való várandósság vagy vajúdás, akár nem – a tiszta szeretettel ragyogunk születésünk pillanatában. Újszülöttként tudjuk magunkról, hogy tökéletesek vagyunk, érdemesek a szeretetre, és színtiszta szeretetet érzünk magunk és mindenki más iránt körülöttünk.
Mégis, szinte azonnal csökkeni kezd bennünk ez a szereteterő. Hiába van nekünk a legszeretőbb anyánk és apánk, csecsemőként érezni kezdjük a hideget, észleljük, mennyire nincs szeretet ebben a világban, és elkezdjük védeni magunkat azzal, hogy elzárjuk magunkban ezt a szeretetet.
Az angyal, akinek nincs neve, megtanította nekem, milyen az, amikor elzárjuk magunkban a szeretetet. Nyolcéves lehettem ekkor. Az unokatestvéreméknél laktunk Ballymunban, azt követően, hogy az Old Kilmainham-i házunk teteje beomlott. Egy gyönyörű tavaszi napon hazafelé tartottam a boltból (tejet vettem anyámnak). Egy csapat fiatal fiú játszott az utcán. Megjelent mellettem a névtelen angyal, rámutatott egy magas, vékony, ötévesforma, rövidnadrágos fiúra, szabadon lógó inggel, és szólt, figyeljem őt alaposan. Így is tettem, a fiú pedig megfordult, és felém nézett. Az angyal lehetővé tette nekem, hogy meglássak egy szalagnak tűnő valamit a fiú teste körül, szívmagasságban. Nehéz leírást adni a szalagról: áttetsző volt, egyszersmind azonban kemény és hideg is, akár egy jégtábla.
Mintha a benne lévő szeretet annyira el lett volna zárva, hogy a fiú már egyáltalán nem nyitotta meg magát, nehogy ismét fájdalmat kelljen átélnie. Az angyal megkérdezte tőlem, érzek-e valamit. Éreztem a fiú fájdalmát, és éreztem a szeretetet is, amelyet nem engedett kiáradni magából. Nagy szenvedést okozott ez nekem!
Szerettem volna megölelni a fiút. Elindultam felé, és ahogy közelebb értem, láttam, hogy könnyes a szeme. Szóltam neki, hogy „Szia!”, felé nyújtottam a kezem, ő azonban elfordult.
Az angyal elmondta nekem, hogy a fiú elzárta magában a szeretetet, és megijesztette őt a felé mutatott gyengédségem. Így lett volna akkor, is, ha másvalaki közeledik felé. Sajnáltam, hogy nincs nálam valami édesség, amit odaadhattam volna neki. Kérdeztem az angyaltól – a nyolcévesek gondolkodásával –, hogy vajon egy cukorka segítene-e a helyzeten. Nem láthattam az angyal arcát – ahogy máskor sem –, azonban azt éreztem, mintha mosolyogna válasz közben. Azt felelte, hogy egy idegentől vagy bárki mástól jövő kedvesség, szeretetteli gesztus segíthetne, hogy a szeretet egy része kiszabadulhasson a fiúból.
Előfordul, hogy önkéntelenül kiengedjük a szeretetünk egy részét. Amikor tudomást szerzünk valami tragédiáról a világban, hatalmas szomorúságot és együttérzést élhetünk meg! Nem ismerjük a tragédiában érintett embereket, mégis érzésekkel vagyunk irántuk. Megérintődünk. A bennünk lévő szeretet megmozdul, és egy részét kiengedjük magunkból.
Emlékszem, 2004-es dél-kelet ázsiai cunami hírének napján egy nőt láttam átkelni az úttesten. Én magam még nem értesültem a katasztrófáról, és megdöbbentem, milyen nagy erejű szeretet tör elő ebből a nőből – nem értettem, mi váltotta ezt ki. A forgószél erejével tört elő a szeretet a nő lényének minden porcikájából! Mintha az átélt érzelem és szeretet elsöpörte volna a védelmet, amelyet felépített maga körül, hogy megvédje magát a szeretet fájdalmával szemben.
A szeretetet az érzelmeinken keresztül érezzük. Az érzelmek felkavarnak bennünket, ezzel segítik, hogy a bennünk lévő szeretet – melyet esetleg igyekszünk féken tartani – kiáramolhasson. Sokan közülünk minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ne kavarodjunk fel belül, ne érezzük át ezt az együttérzést. Úgy határozunk, hogy amennyiben egy esemény személyesen nem vonatkozik ránk, akkor nem kell, hogy megérintsen minket, úgy sincs hatással az életünkre. Ez azonban nem így van! Ha nem engedjük át magunkat bizonyos érzéseknek, mint amilyen az együttérzés, illetve az embertársaink – akár idegenek iránt is – érzett szeretet, egyre kevésbé leszünk emberi lények, és eluralkodhatnak az olyan érzések, mint a gyűlölet vagy a harag. Hűvösebbé válunk, még azokkal szemben is, akikkel törődni szeretnénk.