Oly sok segítség áll a rendelkezésünkre

Az őrangyalok mellett sok más angyal is létezik- angyalok, aki jönnek-mennek, és akiket az őrangyalunk megbíz azzal, hogy segítsenek nekünk. Az egyik ilyen angyalcsoportot munkanélküli angyaloknak hívom. Fehérek és több ezren vannak. Nincs munkájuk, mert az emberek keményen végigküzdik az életüket anélkül, hogy tudatában lennének, hogy ezek angyalok azért vannak, hogy segítsenek.
Úgy tíz évvel ezelőtt tudtomra adták, hogy milyen sok feladat nélkül maradt angyal van, és egyszerre láthatóvá vált számomra, hogy angyalok vannak mindenhol. Olybá tűnt, mintha az égen keresztül végeláthatatlanul özönlöttek volna a világunkba. Tudom, hogy Isten küldte ezt a sok angyalt, mert tudta, hogy szükségünk van a segítségükre.
Néha vicces látni, ahogy az angyalok próbálják magukra vonni az emberek figyelmét. Időnként látom, hogy valakinek a kabátját rángatják, vagy leejtetnek vele valamit. Milyen sokszor hallhatjuk: „állandóan kiesnek a dolgok a kezemből”, vagy „állandóan elhagyok valamit”. Nem is gondolnánk, hogy az angyalok műve mindez, hogy figyeljünk rájuk, csak mégsem vesszük észre a jelenlétüket. A dologtalan angyalok mindig megmutatják nekem, hogy mi mindent elkövetnek, hogy felhívják magukra a figyelmet és olyan szomorú, hogy ilyen sok lelki és szellemi segítség érkezik, és mi mégsem élünk vele.
Az angyalok abban a szellemben járnak köztünk, hogy „hé, figyelj, itt vagyok”, de sokunk nem figyel, nem akar figyelni. Azt képzeljük, mi magunk mindent el tudunk intézni emberi módon. Elfelejtettük, hogy van lelkünk. Lehet, azt hisszük, hogy csupán egy test vagyunk, és semmi több, hogy nincs halál utáni élet, nincs Isten és nincsenek angyalok. Ezzel a gondolkodással nem csoda, hogy nagyon is anyagiasak és önmagunk megszállottjaivá váltunk.
Az angyalok azért vannak itt, hogy segítsenek emlékezni arra, hogy van lelkünk is, hogy többek vagyunk egy testnél.

Amit megmutattak

Nemrég egy téli napon elmentem a lányomért, Megan-ért az iskolába. Ezután elmentünk bevásárolni. Nagy volt a forgalom, így nem haladtunk túl gyorsan. Megan a hátsó ülésen ült és zenét hallgatott, én pedig a süvítő szélben és a zuhogó esőben küszködő embereket figyeltem.
Megpillantottam két kamasz lányt az út másik oldalán közeledni. Az iskolából jöttek és felénk tartottak. Nem volt rajtuk kabát, enne ellenére nem éppen sietősen ballagtak és közben beszélgettek, mintha csak ragyogó napsütés lett volna. Azt mondtam magamban az angyaloknak, mert gyakran szavak nélkül társalgok velük, hogy lehet, hogy nem fáznak ilyen időben. Még csak nem is tűntek vizesnek a szakadó esőben.
Alighogy ezek a gondolataim támadtak, megláttam két kamasz kinézetű angyalt a lányok mögött majdhogynem fölöttük. Az angyalok széttárták szárnyaikat, hogy megvédjék a lányokat az esőtől és a hideg széltől. Láttam az angyalok szárnyain végigcsorgó esőcseppeket. Az angyalok olyan vizesek voltak, mintha dézsával öntözték volna őket. Az angyalok próbálták az eső útját állni. Még azt is láttam, ahogy a lányok haja meglibbent, ahogy fújták őket, gondolom, hogy megszárogassák őket. Mókás volt figyelni, ahogy az angyalok együtt mozogtak a lányokkal, mintegy pajzsot képezve, védelmezve őket a cudar idővel szemben. Persze a lányok tudomást sem vettek az angyalokról.
Az angyalok állandóan jelen vannak, hogy segítsenek nekünk, és mi emberek gyakran olyanok vagyunk, mint az a két kamasz lány, tudomást sem veszünk a felkínálkozó segítségről.
Ne feledjük, hogy nem kell mást tennünk, csak megkérni az angyalokat, hogy segítsenek. Lehet, hogy nem vesszük észre a segítségüket, de biztosíthatok mindenkit, hogy segítenek, még úgy is, ahogy esetleg nem számítanánk rá.